Végre győzelem, avagy Varju vitte el a Halász esélyeit

Csenger FC-Nagyhalászi SE 5-2

A megye I. aktuális fordulójában ma délután Fehérgyarmaton Nagyhalász csapatát fogadtuk. Az első perctől kezdve látszott, hogy mindkét csapat a győzelemre tör, amit nálunk Varju Patrik két helyzete, míg a másik oldalon egy ziccer jelzett, amit Makay Zoli lábbal védett. Gólt azonban szerencsére mi szereztünk, mindjárt kettőt is Varju Patrik révén, aki először Nagy Miki, majd Osváth Sanyi centerezését továbbította a kapuba a 32. és a 41. percben. Megnyugtató előnnyel fordultunk tehát, de a vendégek még nagyobb elánnal vetették magukat a küzdelembe, érdemben azonban ismét Varju Patrik szólt hozzá, amikor a 64. percben ismét Nagy Miki küldeményét fejelte a kapuba. Már-már kezdtünk megnyugodni, amikor is a 67. percben Babinec a saját kapunkba továbbított. A 79. percben pedig már csak egy volt az előny, de mielőtt a vendégek elhitték volna, hogy van keresnivalójuk, Lakatos Tibi mattolta a halászi védelmet, és hogy minden meseszerűen alakuljon, a 90. percben a születésnapos Katona Pali tette fel az i-re a pontot, egy férfiasan küzdelmes mérkőzésen. Ifistáink még nagyobb arányú győzelmet arattak, hiszen 8-1-el küldték haza a vendégeket. Köszönjük szépen a fehérgyarmati sporttársaknak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a műfüves pályájukat, és Boldog Születésnapot kívánunk a napokban ünneplő Nagy Mikinek, és a ma évfordulós Katona Palinak. Jövő vasárnap Újfehértó ellen játszunk Nyíregyházán.