A sportcentrum
A sportcentrum a csengeri sport egyik fő központja, mivel a sportcentrum épülete egyben a Csenger Fc öltözője, és sajátos módján a csapat múzeuma is, mivel rengetek kupát és érmet találunk itt meg, amelyet a csengeri sportolóknak köszönhet az egyesület.
A sportcentrum mint a neve is takarja központ ez azért is fontos mert így magába foglal többek között 2 foci pályát ( az egyik helyén épül meg a fedett uszoda ), közvetlen környezetében található a nyílt strand/uszoda és nem elfelejtendő az Ifjúsági szálló se, amely egész évben nyitva áll azok számára akik Csengerben szeretnének kikapcsolódásra lelni, vagy szimplán edző táborozni kedvező árak mellett.
Megkérdezhetik egyesek hogy, miért jó a csengerieknek ez a központ ? A válasz roppant egyszerű segít az embereknek egészségesebben élni, és azzal hogy, szinte minden egymás mellett megtalálható, rengeteg sportolási lehetőség biztosított, ebből kifolyólag mindenki megtalálhatja a számítását a saját sportágában. Hiszen nekünk az a jó, ha ti is egészségesek vagytok és sikeresek!