Hírek – Csengersport

,,Ezt szeretem a legjobban és mindig is ebben voltam a legjobb.”

Nagyinterjú Szabó Zsófiával

Fárasztó, ám annál sikeresebb időszakot tudhat maga mögött Szabó Zsófia, a magyar kerékpársport csengeri kiválósága, hiszen az elmúlt heteket tekintve nagyítóval kell keresni a viadalok között azt a versenyt, ahol nem állhatott dobogóra. Négy alkalommal került a nyakába a győztesnek járó aranyérem, háromszor az ezüst, míg két ízben bronzéremmel jutalmazták a teljesítményét. A kezdetekről, a jelenről, távlati célokról, a kerékpársportról, illetve azon kívül eső dolgokról is mesélt nekünk. Ezt olvashatják az alábbiakban.

Egy korábbi, a csengersport.hu-nak adott interjúdban elmondtad, hogy Papp Szilárdnak köszönhetően még itthon, Csengerben több sportot is – úgy, mint duatlon, triatlon, szertorna – kipróbálhattál, de a szívedhez legközelebb már akkor is a kerékpár állt. Most, hogy országos, sőt nemzetközi szinten is sikeres versenyzőnek mondhatod magad, ugyanúgy tartjátok még a kapcsolatot korábbi edződdel?
Természetesen tartjuk a kapcsolatot. Sajnos viszonylag ritkán tudok hazautazni, de ha otthon vagyok, akkor mindig megpróbálunk időt szakítani rá, hogy átbeszéljük az adott időszak történéseit, de telefonon is szoktunk beszélni.
Mindig is a kerékpár állt a szívedhez a legközelebb, de mennyire volt rögös az út a kezdetektől napjainkig?
Nagyon. Sok év eltelt addig mire rájöttem, hogy ezt szeretném csinálni. Középiskolában három évig úsztam, de azt inkább csak hobbinak mondanám. Hiányzott a versenyzés. Elgondolkodtam, s be kellett vallanom magamnak, hogy tényleg a kerékpározás az, ami nekem való. Ezt szeretem a legjobban és mindig is ebben voltam a legjobb. Mivel Debrecenbe jártam középiskolába, úgy döntöttem, hogy felkeresek egy ottani bringás klubot…
Rögtön jöttek az eredmények, vagy hozzá kellett szoknod, hogy ez már egy más kávéház és itt több kell annál, mint amit korábban elégnek gondoltál?
(Nevet.) Mikor elkezdtem, azt hittem, hogy nagyon jó vagyok, mert elbicikliztem a töltésen Csengertől Fehérgyarmatig és vissza… aztán elmentem egy edzésre Debrecenben és az életemért küzdöttem. Az első versenyeken rögtön az elején le is szakadtam a mezőnyről, de aztán kezdtem belerázódni és életem első OB-ján rögtön harmadik lettem WU19 (ifi) kategóriában, aminek nagyon örültem. Sajnos viszonylag későn kezdtem el igazán komolyan versenyezni (ifi utolsó évében), így nagyon hamar felkerültem WU23-ba, ami szinte minden versenyen egyben van a felnőtt női kategóriával, ez pedig megnehezítette a kiemelkedő eredmény elérését. Egy évig közel sem voltam a dobogóhoz. Sokszor nagyon el voltam keseredve, de nem hagytam abba, beleraktam a munkát és a második évben már sokkal jobb eredményeim lettek. Évről évre egyre többet fejlődtem. Ez jól érezhető volt a teljesítményemen.
Az új generáció képviseletében Papp Evelin most bontogatja szárnyait a kerékpársportban. Az elmondottak tükrében mit tanácsolnál neki?
Az eleje sohasem zökkenőmentes, de valahogy muszáj elkezdeni. Kitartónak kell lenni és nem elkeseredni, ha a mezőny végén, vagy netán utolsóként ér célba az ember. Ez teljesen természetes. Dolgozni kell tovább. Én is így tettem. Evinek pedig próbálok segíteni, átadni a tapasztalataimat. Amikor csak tudok, akkor odamegyek hozzá verseny előtt és után is, hogy váltsunk néhány szót.
Ma már a belga Doltcini-Van Eyck Sport- Proximus Women Cycling Team színeiben versenyezel, ami egy UCI (Union Cycliste Internationale – Nemzetközi Kerékpáros Szövetség – Szerk.) kontinentális csapat. Mit takar ez az elnevezés?
A nők esetében úgy néz ki a dolog, hogy vannak klubcsapatok, kontinentális és world tour csapatok. Az igazán erős versenyeken (UCI 1.2, 1.1, 2.2, 2.1) csak a kontinentális és a world tour csapatok indulhatnak, illetve klubcsapatok is, de csak abban az esetben, ha meghívást kapnak a viadalra. Az sem mindegy, hogy a rangsorban milyen helyen áll az adott kontinentális csapat, hiszen ettől is függ, hogy ki hová mehet versenyezni. Az én csapatom ott van a legjobb 20 között. Jelenleg a 16. helyen állunk. Tudom, ez így kissé bonyolultnak hat…de nehéz pár mondatban elmagyarázni. (Nevet.)
⠀
Miben különbözik egy klubcsapat egy kontinentális, vagy egy world tour csapattól?
A world tour csapatok képezik a mezőny csúcsát. Ha jól tudom, ilyen csapatból mindössze öt működik jelenleg a világon. Az ő versenyzőik profik. Ebből élnek. Természetesen ezeknek a csapatoknak a lehetőségei minden téren meghaladják más együttesek lehetőségeit a használt eszközök mennyisége és minősége, a stáb (orvos, dietetikus, szerelők, stb.) tekintetében. Azonban a kontinentális csapatoknál – mint az enyém is – szintén profi körülményekről beszélhetünk, ha nem is kapunk fizetést. Mivel ugyanúgy a világ legjobbjaival kell felvennünk a versenyt, a csapat megpróbálja a lehető legjobb feltételeket biztosítani a versenyzői számára. A csapatban több nemzet is képviselteti magát, így az edzéseket mindenki otthon végzi – én értelemszerűen Magyarországon -, de ingyen kapjuk pl. a biciklit, ruhát, egyéb felszereléseket.
Hogy kerültél a mostani a csapatodhoz? Ők figyeltek fel rád vagy esetleg valaki felhívta rád a figyelmüket?
Úgy 2-3 éve volt Csehországban egy többnapos válogatott verseny elég erős mezőnnyel. Igazából az volt az első komolyabb külföldi megmérettetésem. Az is nagy szó volt, hogy be tudtam fejezni mind a négy napot limitidőn belül. Ez a válogatottból (6 versenyző) csak kettőnknek sikerült és a másik egy tapasztalt, idősebb kerékpáros volt. Ekkor figyeltek fel rám. Emellett az egyik magyar lány is segített, aki ismerte a későbbi belga csapatomat. Rajta keresztül ment a kommunikáció az elején.
Az idei év a koronavírus járvány miatt mindenkit új kihívások elé állított. Mennyiben befolyásolták a te felkészülésedet a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések?
Igazából én még motiváltabb lettem mikor bejelentették, hogy nem lesznek határozatlan ideig versenyek, mert úgy voltam vele, hogy míg mások talán pihennek, addig én tudok egyfajta előnyt szerezni. Igazából nem is akartam pihenni. Egy-két olyan nap volt még a legelején mikor nem ültem bringán. Aztán már nem álltam meg. Egy héten egyszer kondiztam – otthon, vagy a parkban – és természetesen mentem ki bicózni, mert az nem volt megtiltva. Pozitívan gondolkodtam és azt reméltem, hogy hamarosan vége lesz ennek az egésznek és újból indul a versenyszezon. Aztán végül nem teljesen így lett… Csak itthon és a környező országokban tudtam versenyezni, de igazából ennek is nagyon örülök, mert így nem ment kárba a felkészülés.
Ha már a felkészülésnél tartunk, akkor mesélj egy kicsit az edzéseidről! Hogy néz ki egy-egy tréning ilyen szinten, illetve milyen jellegű edzéseid vannak? Hogy egy kicsit elvonatkoztassunk a koronavírus-járványtól, természetesen most olyan felkészülési időszakra gondolok, mikor a világban minden a megszokott rend szerint zajlik.
Nagyon változó…elsősorban attól függ, hogy milyen típusú versenyre készülök. Általában szezon elején próbáljuk megbeszélni, hogy melyek lesznek a fontosabb versenyek, amikor jó formában kell lennem, s ezekre az időpontokra időzíti a belga edzőm a formámat. Vannak erősítő edzéseim is konditeremben, amikből télen több van, de szezon közben is próbálok nagy hangsúlyt fektetni a törzserősítésre, hiszen komolyan megviseli a hátamat a több órás tekerés. Ezen kívül többféle résztávos tréningem is van. Pl.: sprintedzés vagy VO2max fejlesztő edzések. Tényleg nehéz általánosságban beszélni az edzéseimről, mert mindegyik fejleszt valamit, és a résztávjaim igen sokfélék, de az ilyen jellegű tréningjeim általában 1,5 vagy 2,5 órát vesznek igénybe. Az említettek mellett vannak állóképességi edzéseim is. Ilyenkor általában hosszabb ideig tekerek viszonylag könnyű, ”kellemes” tempóban – 3 és 5 óra között – , de van mikor ez is hosszabb. Például most, a karantén ideje alatt volt időm egy 217 km-es edzésre Pestről a Kékestetőre és vissza, valamint egy szintén majd’ 200 km-es körre a Balatonnál. Ezeknél már 7-7,5 óra időtartamról beszélhetünk. Szóval röviden így tudnám körülírni az általam végzett edzésmunkát. Persze vannak könnyebb és nehezebb heteim is, alapvetően mindig szeretnék sokat edzeni, de ezt a szervezet nem mindig képes elviselni. Egy héten kb. 12-24 órányi edzésem van, de ez természetesen a két szélsőséges időpont, mert van, hogy ettől eltérően alakul a hetem.

⠀
Rendkívül sikeres időszak áll mögötted. Sorra nyerted a versenyeket, de bőven jutott ezüst, illetve bronzéremből is. Melyik viadalt emelnéd ki a sok a közül? Melyik volt a kedvenced?
Például az augusztus elején, Dunaalmáson, enyhén dombos pályán megrendezett ,,Brigetio” 85 km-es országúti mezőnyverseny, ahol minden korcsoport együtt versenyzett. Feküdt nekem a pálya és így – hiába a nagy tempó – a fiúkkal egyedüli lányként tudtam tartani a lépést. A verseny végén egy 2 km-es emelkedő várt ránk, helyenként 10%-os részekkel, de itt igazából már tudtam, hogy nyerni fogok, ezért már nem is ,,öltem meg magam”. De említhetném a Szlovák kupa Tlmace-ben rendezett futamát is, ahol a nőknél népes mezőny állt rajthoz, plusz a 17 év alatti (serdülő) fiúk is velünk indultak és annak ellenére sikerült jól szerepelnem, hogy a versenyt megelőző napok folyamatosan a hajnali kelésről szóltak. A végén sikerült a férfi élmezőnnyel maradnom, így én velük tudtam célba érni, míg a lányok az utolsó 400 m-en lemaradtak. Ez a 400 m elég húzós volt, mert egy 90 fokos kanyar után 200 m meredek következett, ami az utolsó 200-ra lankult kissé. Nagyon örültem ennek a győzelemnek, de jól sikerült a IX. Bringa Fieszta is, ahol szinte az összes magyar női kerékpáros ott volt.

⠀ ⠀ ⠀ ⠀ ⠀ ⠀

Női versenyzőként sokszor tartod a lépést a férfiak mezőnyével, ami igazán megsüvegelendő teljesítmény. Milyen ott lenni a sűrűjében egy nagyobb versenyen a férfiak között? Finomabban bánnak veled, vagy megkapod ugyanazt a ,,törődést” mint a fiúk?
Úgy gondolom, hogy nemzetközi szinten is viszonylag jól helyezkedem. Kell ehhez némi agresszivitás, vagy ha fogalmazhatok így: pofátlanság. A lényeg az, hogy nem szabad félni. Kivételezni pedig egyáltalán nem kivételeznek velem azért, mert lányként vagyok ott a mezőnyben. Az említett szlovákiai versenyen pl. simán kikönyökölt az egyik srác. (Nevet.)

A IX. Bringa Fiesztán is elsőként értél célba. Az a verseny abból a szempontból is különleges volt, hogy rajtad kívül még egy csengeri versenyző is rajthoz állt. Székely Benedek is szép eredményt ért el, hiszen kategóriájában a negyedik lett.
Igen, szerencsére Beninek és nekem is jól sikerült a verseny. Korábban valahogy mindig úgy alakult, hogy nem álltunk rajthoz ugyanazon a versenyen. Ez volt talán az első ilyen alkalom. Viszont ha mindketten otthon voltunk, akkor próbáltunk beiktatni egy közös edzést.
Szlovákiában volt egy másik versenyed is, Lutillában ahol szintén dobogóra állhattál, de ezután a bronzérem után nem volt őszinte a mosoly az arcodon. Vagy talán nem is volt…
Kicsit…nagyon ideges voltam! (Nevet.) Végig jól éreztem magam, elől helyezkedtem a mezőnyben. Aztán jött a végén egy 600 m-es viszonylag meredek emelkedő és a befutó. Sajnos túl hamar indítottam, s bár az elején jókora előnyöm volt, ahogy kezdtem fáradni és láttam, hogy közelednek a többiek, az mentálisan annyira lehúzott, hogy leblokkoltam és nem tudtam már újítani, ezért az utolsó 50-100 m-en ketten is megelőztek, így harmadikként értem be.
⠀
Ettől függetlenül nagy valószínűséggel sokan elcserélték volna a versenyüket a tiéddel. S közhelyes ugyan, – de a közhelyeknek mindig van némi alapjuk, főleg a sportban – ahogy mondani szokás: ezek a dolgok hosszú távon kiegyenlítődnek. Amit a sors most elvett, azt előbb-utóbb visszaadja.
Igen, tudom. De akkor és ott ezt nehezen tudta volna nekem megmagyarázni bárki is. (Nevet.) Most viszont már pozitívan élem meg a történteket. Sokat tanultam ebből a versenyből.
Így felbosszantott egy bronzérem, de az elmúlt két hónap eredményeit figyelve felvetődik a kérdés: ismered te egyáltalán azt az érzést, hogy milyen egy verseny végén nem a dobogón állni?
Ismerem…és nem jó. (Nevet.) Mostanában jól alakultak a dolgok és remélem, hogy ez így is marad. Viszont az ellenkezőjére is akad példa. Nemrég Lengyelországban vettem részt az Owl Mountains Tour elnevezésű versenyen. Na, ott minden összejött, ami csak összejöhetett. Első nap leszakadt az ég. Vihar, jégeső, s az élbollyal voltam ugyan, de defektet kaptam. A csapatkocsim, – ahol lett volna pótkerék – sehol. 10 percig álltam az út szélén, aztán egy másik kocsitól kaptam kereket, de akkor már mindegy volt. Kisebb körpályán mentünk, így kiállítottak. Az összetettből kiestem és megfáznom is sikerült, úgyhogy a második napon – bár a mezőny elejével érkeztem – már nem volt reális esély a dobogóra. A harmadik napon az időfutam is hasonló eredményt hozott. Versenyen kívül is meg kellett küzdenem bizonyos nehézségekkel a szállással, étkezéssel, ügyintézéssel kapcsolatban. Valójában az egész verseny elég hektikusra sikeredett, de az első napon történtek után már egy hasznos edzésnek fogtam fel.
Nemrégiben egy új dolgot is kipróbáltál, ugyanis 200 m-en a pályakerékpár országos bajnokságon ezüstérmet szereztél. Korábban edzettél már velodromban?
Erre úgy válaszolnék, hogy igen is meg nem is, hiszen még 2015-ben volt lehetőségem két alkalommal edzeni a Millenárison, ám ez igazából nem elég semmire. Most is kétszer sikerült elmennem pályára edzeni az országos bajnokság előtt. Nem voltak konkrét elvárásaim a versennyel kapcsolatban, – mivel mostanság nem nagyon vannak versenyek -, ezért gondoltam, hogy rajthoz állok és kipróbálok valami újat. Sajnos előző héten beteg voltam és nem nagyon tudtam edzeni, így ez is nagyban megnehezítette a teljesítést. Aki nem látott még ilyen pályát, annak mondanék róla néhány szót. Úgy kell elképzelni, hogy egy 412 méteres körpályán megyünk körbe-körbe, de a kanyar szöge kb. 36 fokos, ami elsőre elég meredeknek tűnik, így az első edzésen alig mertem felmenni a kanyarban a meredek részre, de minden csak megszokás kérdése – egyszer megpróbáltam és utána már gyerekjáték volt. A bringákról is tudni kell azt, hogy örökhajtósok, fixek. Tehát nem lehet megállítani a lábat, mert annak egy hatalmas esés lesz az eredménye. Ezt nagyon szoknom kellett, hiszen országúton ez egyáltalán nem így néz ki. Kölcsönben kaptam egy múzeumi, vas bringát, (de örültem, hogy egyáltalán sikerült szereznem egyet) ami már alapból nagy hátrány volt az újszerű, karbon kerékpárokhoz képest, amikkel a vetélytársaim mentek. Ennek ellenére örülök a 2. helyemnek 200 méteren, hiszen esélyem sem volt gyakorolni, a legtöbb versenyző pedig már évek óta ezt csinálja és több hónapja készültek erre. Indultam még 500, illetve 3000 méteren is. Na, itt már nagyon éreztem a hátrányom, és nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben eltér az országúttól. Teljesen más a hajtási technika és én egyszerűen nem tudtam ugyanazt az erőt kifejteni pályán. Tapasztalatszerzés végett indultam el ezen a versenyen és azt hiszem a kitűzött célomat sikerült elérnem. Teljesen más sportág, de ennek is megvan a maga szépsége.

⠀
Csak az elmúlt heteket tekintve három ország különböző versenyein álltál rajthoz. Összeszámoltad már, hogy hány országban versenyeztél az elmúlt években?
Még nem. (Nevet.) De tíz biztos megvolt. Magyarországon kívül jó néhány európai országban rajthoz állhattam, de versenyeztem már Dubaiban is. Azt viszont kicsit sajnálom, hogy az idei évben nem tudtam részt venni a korábban említett UCI versenyeken.

⠀
Hogy látod, milyen most a kerékpársport helyzete Magyarországon? Az utóbbi időben több nagy sikert is elkönyvelhetett a sportág, hiszen a világ három legjelentősebb országúti kerékpáros-körversenyéből (Tour De France, Giro d’Italia, Vuelta a España) az egyik, a Giro d’ Italia idén Magyarországról rajtolt volna. Igaz, a koronavírus járvány közbeszólt, de ami késik, nem múlik. Emellett a Tour de Hongrie számára is nagyszerű időpontot sikerült találni, így igen erős mezőny jött össze az idei versenyre. Nagy médiaérdeklődés kísérte a viadalt, a hab a tortán pedig az volt, hogy Valter Attila személyében magyar győztest avattak a Tour de Hongrie-n.
Nagyszerű dolognak tartom, hogy egy olyan komoly versenyt, mint a Giro, sikerült Magyarországra hozni. Ez biztos, hogy nagyban hozzájárul majd a sportág hazai népszerűsítéséhez is, hiszen a Giro-ra az egész világon figyelnek. Szintén nagyon jó dolog, hogy az idei erős mezőnyben Valter Attilának – akinek innen is gratulálok – sikerült megnyernie a Tour de Hongrie-t. Az pedig tényleg csak hab a tortán, hogy személyében újra lesz magyar résztvevője a Giro d’Italia-nak. Remélem jól fog menni! Biztos, hogy itthon is nagyon sokan szorítanak majd érte. A TV-közvetítések is hozzájárulhatnak a sportág szélesebb körben történő megismertetéséhez, mert legyünk őszinték: Magyarországon ebben a tekintetben van még hová fejlődnünk. Ahogy az utánpótlás-neveléssel és a válogatottal kapcsolatban is. Legalábbis női kategóriában mindenképp. Úgy látom, hogy nem túl előremutató az, ahogyan most zajlanak a dolgok. Talán lehetne fokozni a versenyzők támogatását. Nem is feltétlenül az anyagi dolgokra gondolok, inkább a mentalitáson lehetne változtatni és elmozdulni egy pozitívabb irányba. Sokkal motiváltabb versenyzőket nyerhetne vele a sportág.
Beszélgessünk most egy kicsit arról, hogy mit csinálsz akkor, mikor éppen nem a kilométereket rovod. Pl. egyetemre jársz. A Semmelweis Egyetem dietetikus hallgatója vagy.
Igen, ez így van, bár most passzív féléven voltam. Egyébként két évem van még az egyetemből. Igazából sosem volt nagy gond számomra összeegyeztetni a tanulást a sporttal. Az egyetlen problémát a gyakorlati óráim okozták, mert ott kötelező megjelenni és a tanáraim nem voltak igazán megértőek, még úgy sem, hogy a Semmelweis Egyetemnek azért van némi köze a sport világához. Valahogy azért mindig megoldottam, hogy jó legyen. Most, hogy passzív féléven voltam, minden sokkal nyugisabb volt. Csak az edzésre és a regenerációra kellett koncentrálnom.
Sportolói karriered befejezését követően, esetleg azzal párhuzamosan dietetikusként is szeretnél a sport világában maradni/ jelen lenni?
Igen, pontosan ezt szeretném. A sportdietetikában képzelem el magam a jövőben. Szívesen dolgoznék csapatok, versenyzők mellett akár más sportágban is.
Mivel tölti a szabadidejét Szabó Zsófi mikor nem versenyez és éppen nem tanul?
(Nevet.) Teljesen nem tudok elszakadni a sporttól. Hamar eltelik egy nap…edzés, főzés, takarítás, nyújtás. Olykor-olykor azért találkozom az ismerőseimmel is. Valójában elég kevés szabadidőm van, de van valaki, akire mindig jut időm. Ő Arturito, a cicám, akinek a nevét ,,A nagy pénzrablás” című filmsorozat ihlette. Imádom. Igazi egyéniség. Számtalanszor besegít a tanulásban is. (Nevet.) A téli időszak volt a legnehezebb, mert edzőtáborozni sem tudtam eljutni, a suli és az edzések mellett pedig elkezdtem dolgozni is, de sajnos két hónap után kiderült, hogy a három dolog egyszerűen nem fér össze. Nem volt rá időm és energiám, hogy normálisan el tudjam végezni a feladatom mindhárom területen. Én pedig maximalista vagyok. Úgyhogy ezúton is várom szponzorok jelentkezését. (Nevet.) Viszont félretéve a viccet, rendkívül hálás vagyok a szüleimnek, akik a kezdetektől mellettem állnak és támogatnak. Nélkülük lehetetlen lenne mindaz, amit most csinálok.
Apropó főzés… Milyen ételeket szoktál készíteni magadnak? Mik a kedvenceid?
Nehéz kérdés… Nagyon sok mindent szeretek. Kb. 4 hónapja lettem vegán, ebből kifolyólag nem eszem semmilyen állati eredetű terméket. Nagyon szeretem és élvezem ezt a táplálkozási formát, mert energikusabb vagyok és a kerékpárban is azt érzem, hogy jobban teljesítek. Folyamatosan keresek, kitalálok új recepteket, ami valamilyen szinten szükséges is a dietetikusi tanulmányaimhoz. Próbálok nagyon változatosan étkezni és mindenre odafigyelni. Mellesleg van is egy vegán ételes Instagram-oldalam – Ez itt a reklám helye! (Nevet.) – a @vegang.diet , ahová feltöltöm az általam készített ételeket. Ha mégis meg kell neveznem a kedvenc ételeim, talán a tésztás ételeket mondanám. Pl. egy vegán zöldséges lasagne, illetve egy jó vegán pizza tofuval vagy szejtánnal örök kedvenc. Emellett nagyon édesszájú vagyok. Étcsoki és mogyoróvajas keksz bármikor jöhet! (Nevet.)
Ahogy az imént említetted, rendkívül hálás vagy a szüleidnek, mert melletted állnak és mindenben támogatnak. Ezt a támogatást pedig úgy hálálhatod meg legjobban, hogy a versenyeken olyan teljesítményt nyújtasz, amire joggal lehetnek büszkék ők is. Az elmúlt évek eredményei közül, melyek azok, amik a legközelebb állnak a szívedhez?
Talán a két Top 10-es eredményem említeném, amiket UCI 1.2-es versenyeken értem el. A francia ,,La picto charentaise” alkalmával elért nyolcadik, és a belga ,,Merxem Classic”-on megszerzett tízedik helyem nagyon kedves a szívemnek. Főleg úgy, hogy tavaly egész évben különböző betegségekkel küzdöttem és mégis sikerült életem legsikeresebb szezonját teljesíteni. Erre a két versenyre vagyok a legbüszkébb, mert minden nehézség ellenére mindkét alkalommal sikerült pontszerző helyen célba érnem. Persze lett volna még mit finomítani a befejezésen, de így is nagyon örültem ezeknek az eredményeknek, mert ezek tényleg nagyon komoly viadalok voltak. Amire szintén nagyon büszke vagyok, az a tavalyi mezőnyversenyen szerzett országos bajnoki címem. Még mindig hihetetlen érzés arra a pillanatra gondolni, hogy nyertem. De igazából minden győzelem fantasztikus, leírhatatlan.
Beszélgettünk már a kezdetekről, a jelenről és egyetemi tanulmányaid kapcsán érintettük kicsit a távlati céljaidat is. De hogy látod a jövőt, ha versenyzésről van szó? Mik a tervei Szabó Zsófinak, a bajnoknak?
Szeretnék még szintet lépni és kihozni magamból mindent, ami bennem van. Nagy álmom nyerni egy nagyobb egynapos versenyt. Aztán, hogy sikerül-e vagy sem, azt majd az idő eldönti. Egy biztos: én megpróbálok mindent megtenni ennek érdekében.
Szívből kívánom, hogy váljon valóra az álmod, s a sikeres jelent követően hasonlóan sikeres legyen a folytatás is. Ahogy most sem, később sem fogjuk elmulasztani, hogy tájékoztassuk a csengerieket a ,,mi lányunk” újabb sikereiről. Köszönöm szépen a beszélgetést, s végezetül hadd tegyek hozzá annyit, hogy ilyen eredmények láttán, nem csak a szüleid, de városunk valamennyi lakója joggal lehet rád büszke.
Én köszönöm. Igazán jól esik ezt hallani. Annyit megígérhetek, hogy rajtam nem fog múlni. Ahogy mondtam, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a jövő legalább olyan sikeres legyen, mint a jelen.