Hazai sikerre várva

A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 12. fordulójában a sereghajtó Gyulaháza csapata (16.) látogat hozzánk. A vendégek hosszas hezitálás után szintén újoncként vágtak neki a megye I-nek, és a nyitó fordulóban hazai pályán a bajnokság favoritjával, Ibránnyal szemben értek el értékes döntetlent, majd pedig Balkányról hoztak el egy pontot. A jó rajtot azonban nem követte hasonló folytatás, hiszen a következő kilenc fordulóban mindösszesen egy pontot szereztek, jelenleg négymeccses vereségszériában vannak. A legutóbbi idegenbeli fellépésükön az addig pont nélküli Tiszavasvári múlta felül őket, ezzel pedig visszaestek a tabella utolsó helyére. 
Nálunk a Mátészalka elleni 6-1-es diadal remélhetőleg egy kicsit helyrebillentette az önbizalmat, és reméljük, hogy az ott mutatott játékot és elszántságot sikerül átmenteni Gyulaháza ellen is. Mindenesetre nagy szükség lenne rá… A csata sikeres megvívásában továbbra sem számíthat Csík mester a sérült Bodó Ricsire és Pankotai Pistire, míg a legutóbb duplázó Kövesligeti Laci öt sárga lapja miatt fog hiányozni. Kevés esetben mondhatjuk el ebben az osztályban, hogy kötelező a győzelem, de talán most mégis kijelenthetjük, hiszen fontos lenne nyugodtan nekivágni a szezonhajrának, ahol szintén nem piskóta csapatok várnak ránk. Ifistáinknak két hét szünet után kell felvenni ismét a ritmust a tabellán eggyel mögöttünk (7.) lévő vendégekkel szemben, reméljük, megoldják a házi feladatot. Kezdés 12 ill. 14 órakor

Kiütötte a Csenger Futsal a Kincsemet!

Kincsem Lovaspark – Csenger Futsal 1-8

Nem várt közjáték előzte meg a mérkőzést, mindkét csapat zöld mezben szeretett volna pályára lépni.
Nekünk nem volt másik, a hazaiak nem akartak másat felvenni így a játékvezetők kérték, hogy vegyük fel azt a sárga mezt amit a helyi Sportcsarnok kézilabda szertárából halásztak elő a helyiek. Ezúton is köszönjük a segítséget!
Csak halkan jegyzem meg, hogy nekünk tavaly a Csömör elleni meccsen a vendég kapus azonos mezszíne miatt kellett szerelést cserélnünk Csengerben!
A játékvezetők egyébként most jártak el a szabályok szerint!

Néhány szó a meccsről:
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de a Fejes-Balogh páros a 3. és a 19. percben mattolta a hazaikat, így két gólos előnnyel térhettünk pihenőre.
Szünet után a Kincsem egy gyors góllal ránk ijesztett egy kicsit, de 5 perc múlva Osváth Sanyi megrúgta szokásos gólját, így ismét 2 góllal vezettünk, majd ifjú kapusunk Bálint Lacika percei következtek. A 17 éves hálóőr több bravúrt is bemutatott, majd egy védés után az üresen hagyott kapuba ívelte a labdát.
Ezt követően Vörösék eszeveszett rohanásba kezdtek aminek az lett a vége, hogy az öreg (Katona Pali) és az újonc (Dávid Robi) is duplázott, így kiütéses győzelem lett a vége az első sárga mezben lejátszott meccsünknek!

Csapatunk győzelmével megerősítette helyét a dobogón és egy gólra megközelítette az Újpest ellen hazai pályán vereséget szenvedő Kartalt.

További eredmények:
Kazincbarcikai Ördögök – FTC Futsal 3-3
Kartal – Újpest 4-8
Gyöngyös – MVFC II 4-3
Kecskemét – Nyírbátor 13-1

Jövő hétfőn 4. helyezett Gyöngyöst fogadjuk a szokásos időben!
A mérkőzés előtt 17.00-kor U18-as csapatunk a Kincsem Lovaspark ellen lép pàlyàra.

 

Mátészalka-Csenger 1-6

A megye I. 11. fordulójában felnőtt csapatunk ma délután Mátészalkán szerepelt. Igazi hatpontos rangadó volt, hiszen mindkét csapat a kiesőzónában tanyázik, és a másik rovására igyekezett onnan elkerülni, valamint az elmúlt fordulók kudarcai után a megtépázott önbizalmat visszaszerezni a szezon hajrára.
A mérkőzés elejétől nálunk volt a kezdeményezés, többet birtokoltuk a labdát, és a megindulásainkban is több volt a veszély, melyben szerepet játszhatott az új hadrend, az egycsatáros játék, és az öt középpályás szerepeltetése. A 30. percben aztán görcsbe rándult a gyomrunk, mivel 11-eshez jutottunk, de Pálfi Pista ahogy a saját, úgy az ellenfél 16-osán belül is magbiztos volt(0-1). A vezetéstől aztán olyan lendületbe jöttünk, különösen Kövesligeti Laci, aki a szünetig még kétszer is beköszönt két, amolyan kövesliegtis góllal (0-3). A szünet előtt még Balogh Árpi dönthette volna romba a gyér számú szalkai közönséget, de lövése a jobb kapufa mellett suhant el. A fordulást követően aztán csapatkapitányunk megmutatta, hogy ami nem megy közelről, az megy távolról, a 47. percben 25 méteres ballábas szabadrúgása a bal alsó sarokban kötött ki (0-4). Ezzel nagyjából a lényegi kérdések el is dőltek, a szalkaiak próbálkoztak, mi pedig könnyedén vertük vissza az erőtlen hazai támadásokat. A mérkőzés hajrájában aztán megszületett a vendéglátók becsületgólja, melyre két cserénknek, Mosdóczi Bencének és Lázin Botinak is volt válasza, különösen a Bencéé volt élményszámba menő (1-6), így nem várt, de megérdemelt nagyarányú győzelmet arattunk. Noha a dalban megénekelt Gacsaj Pestát már régen elsiratta a szalkai nép, a mai délután a labdarúgásukért is elmorzsolhattak néhány könnycseppet…
A mérkőzést követően a hazaiak edzője, Marius Botan bejelentette lemondását, de nem biztos, hogy a szimpatikus tréner az egyedüli oka a szalkai vesszőfutásnak. Jövő vasárnap Gyulaházát fogadjuk.