Menekülés a győzelembe

A megyei I. osztály 14. fordulójában vasárnap Nagyecsedet (3.) fogadjuk. 
Az előző fordulóban mindkét gárda vereséget szenvedett, különösen a vendégek 5-1-es hazai veresége lehetett meglepő Mándok ellen, bár ebben a bajnokságban már sok érdekes eredmény született… Mi múlt vasárnap egy játékban túl sokat nem mutató, de példásan küzdő Balkány ellen újabb hatpontos meccset buktunk, és ezzel a kiesést jelentő 14. helyre estünk vissza. Mégis miben bízhatunk? Egyrészt abban, hogy a héten talán sikerült egy kicsit rendet tenni a fejekben, másrészt pedig abban, hogy a legutóbbi hazai megye I-es összecsapásunkon 3-2-re legyőztük az ecsedieket, amivel ráadásul magunkkal rántottuk őket a megye II-be. Amellett tehát, hogy komoly presztízse van ezeknek az összecsapásoknak, a vendégekben biztos maradt tüske a négy évvel ezelőtt történtek miatt. Az ecsedieknél a múlt héten Homann és Ascsillán is piros lapot kapott, így kihagyják a holnapi összecsapást.
Nálunk a múlt hetihez képest a keretet illetően nagy változás nincs, tehát nem a csapat felforgatásától, hanem a nagyobb akarástól várhatjuk a változást. Az már eldőlt, hogy nyugodt telünk nem lesz, ugyanakkor nem lenne jó teljesen leszakadni az előttünk állóktól sem. Az elmúlt hetekben Mátészalka és Gyulaháza is gyűjtögette a pontokat, sőt ma Tiszavasvári is eltángálta Baktát, szóval hátul is sűrűsödik a mezőny. Reméljük, hogy az utolsó hazai összecsapáson az otthoni győzelmek számát tekintve egyről kettőre jutunk, és szépen tudunk búcsúzni a közönségünktől. Ifistáinknak is illene győzni az eddig négy pontot gyűjtő, utolsó előtti Kraszna-partiakkal szemben. Kezdés 11 ill. 13 órakor

Gyulaháza U16 — Csenger U16 4-3

Vereség ellenére voltak biztató jelek!
Jó első félidő után kicsit a második gyengébbre sikerült.
A döntetlen talán igazságosabb lett volna, főleg annak tükrében, hogy tizenöt perccel a vége előtt 2-3 volt az eredmény.
Gólok Csucs Dominik 2, Szilágyi Patrik 1

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”96″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”120″ thumbnail_height=”90″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

Pofonok völgye

Csenger-Gyulaháza 1-3

Ma délután a megyei I. osztály 12. fordulójában a sereghajtó Gyulaháza csapatát fogadtuk. Ha létezik kötelező győzelem, akkor ez az lett volna, hiszen a vendégek eleve nem valami vérmes reményekkel vágtak neki a bajnokságnak, még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elindulnak-e a magasabb osztályban. Ezt az eddigi 11 forduló igazolta is, hiszen csak három pont szerénykedett a nevük mellett.
Sajnos csak volna… 
Már a mérkőzés elejétől az lehetett az ember benyomása, hogy valahogy nem tudunk felpörögni a mérkőzésre, a vendégek sokkal kezdeményezőbbek voltak, és a 21. percben a vezetést is megszerezték (0-1). Hamar jöhetett volna a válasz, hiszen Adi Stef buktatásáért Pálfi Pista végezhetett el büntetőt, amit sajnos fölé lőtt. Csak halkan jegyezzük meg, hogy a szezonban a javunkra megítélt hét 11-esből négy maradt ki, amelynek elhullajtott pontok tömkelege lett a következmény. A 36. percben aztán Veréczi Erik egy szerencsés találattal egyenlített (1-1). A gól egy kicsit felpörgette a csapatot, de a a szünetig már újabb találat nem esett. Azt gondoltuk, hogy a második félidőben ha kínnal-keservvel, de csak behúzzuk a meccset, és a második félidő elején nagyobb nyomás alá is helyeztük a vendég kaput, de ez komoly helyzeteket nem eredményezett. A 61. percben aztán újabb találatot értek el a vendégek (1-2). Részünkről akár véget is érhetett volna a találkozó, mert ettől kezdve annyira kilátástalanná vált a játékunk, hogy tudtuk, itt ma nem lesz egyenlítés. A 77. percben aztán végképp nem maradt nyitott kérdés, mert mert egy vendégszögletet követően fejeltek a kapunkba (1-3). Ezzel a vereséggel sikerült a Mátészalka ellen felépítetteket is lerombolni, és egy nyugalmasabb szezonhajrá helyett ismét a kiesés elleni harc kerül előtérbe. Sajnos ifistáink is vereséget szenvedtek (0-1), így megállapíthatjuk, hogy az új pálya egyelőre nem hoz szerencsét a számunkra, bár mi ezt nem feltétlenül a pályára fognánk… Jövő vasárnap Balkányban lesz fellépésünk.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”95″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”120″ thumbnail_height=”90″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

Csenger U16 – Vásárosnamény U16 — 2-7

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”94″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”120″ thumbnail_height=”90″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”20″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Diavetítés]” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]