Hazai sikerre várva

A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 12. fordulójában a sereghajtó Gyulaháza csapata (16.) látogat hozzánk. A vendégek hosszas hezitálás után szintén újoncként vágtak neki a megye I-nek, és a nyitó fordulóban hazai pályán a bajnokság favoritjával, Ibránnyal szemben értek el értékes döntetlent, majd pedig Balkányról hoztak el egy pontot. A jó rajtot azonban nem követte hasonló folytatás, hiszen a következő kilenc fordulóban mindösszesen egy pontot szereztek, jelenleg négymeccses vereségszériában vannak. A legutóbbi idegenbeli fellépésükön az addig pont nélküli Tiszavasvári múlta felül őket, ezzel pedig visszaestek a tabella utolsó helyére. 
Nálunk a Mátészalka elleni 6-1-es diadal remélhetőleg egy kicsit helyrebillentette az önbizalmat, és reméljük, hogy az ott mutatott játékot és elszántságot sikerül átmenteni Gyulaháza ellen is. Mindenesetre nagy szükség lenne rá… A csata sikeres megvívásában továbbra sem számíthat Csík mester a sérült Bodó Ricsire és Pankotai Pistire, míg a legutóbb duplázó Kövesligeti Laci öt sárga lapja miatt fog hiányozni. Kevés esetben mondhatjuk el ebben az osztályban, hogy kötelező a győzelem, de talán most mégis kijelenthetjük, hiszen fontos lenne nyugodtan nekivágni a szezonhajrának, ahol szintén nem piskóta csapatok várnak ránk. Ifistáinknak két hét szünet után kell felvenni ismét a ritmust a tabellán eggyel mögöttünk (7.) lévő vendégekkel szemben, reméljük, megoldják a házi feladatot. Kezdés 12 ill. 14 órakor